Életút

Ratkó gyerekek sorakoztak fehér ágyacskában, a Kútvölgyiben 1953. április havában, kihúztam a nyerő napot, huszonegyedike volt. – Első gyerekként kopogtattam szüleim szívének ablakán, közvetlen a pártkönyvük alatt – azért is szeretem őket!
Unokaként, nem kellett izgulnom, hogy lemaradok az örökségemről…
Három dolgot hagytak rám, amit nem tudok meghálálni tán soha: a szeretet az első, mely végigkíséri az életem, s itt van velem ma is, s éveim számával növekszik bennem!
A második, hogy örömmel tölt el mások sikere is, hit a munkában, s az emberben, nevezetesen, hogy nem ültették belém az irigység rákfenéjét. A jól végzett munka öröme, hogy adhatok, s hogy van kinek vértelen boldogság. –
A harmadik, a későn ébredő, ám mára szikla szilárddá lett hazaszeretetem, magyarságom.
Apai nagyanyám Szilágy lány, a Szilágyságból. – Anyai nagyapám Akasztó, Csengőd környéki hétszilvafás nemes vagy hétpróbás? Bocs Papa, az én vagyok! –
Anyai nagyanyám bécsi zsidó lány, negyven évig focilabdát vart, s a csikóról ment nyugdíjba, de nem árral a kezében. 95-ödik évét tapossa, s még ki tudja nevetni önmagát! - Rubóczki nagyapám nagyapja Bem tábornokkal érkezett Mária országába harcolni, a magyarok szabadságáért… Kiváló iskolakerülő lesz a gyerekből, mondta nagyapám! Igaza lett, bár a tudásszomj, ugyan csak szabad keretek közt, de vályúhoz szólít nap, mint nap - „és nem nyugszik meg végleg soha tán.”
Így, félig kisebbségiként is töretlen magyarságom, s katolikusként a hitem.
Nem büszkélkedhetem, a névre szóló törzshelyek egyikével sem a templomunkban Leányfalun, ahol élek. Hiszem, imádkozni bárhol lehet, Általa vagyunk, s Ő bennem él…

 

- Hol kirúgtak, hol leléptem, rakoncátlan vagyok, akár az a műkorcsolyázó, aki gyűlöli a kötelezőt, s így a szabadon választottban elért pontok, kevesek a győzeleméhez.
Igen, mert azt hazudják, hogy ez egy verseny! Az élet harc, és győz a képzettebb, tanultabb, tehetségesebb, az életre valóbb. Mindez igaz a hit, a szeretet, és a szolidaritás világában! Ám a mai Magyarország pártparadicsomában ez a harc a Nemzet, s az ország vesztét, a nem látok, nem hallok, nem beszélek a félelemében bűnös értelmiség rémálmait hozta, hozza el nekünk! – Érzik a szívükben, agyukban, s a bőrükön? –
1971-ben disszidáltam, s alig több mint fél év után, honvágytól megfogyva tértem haza, viseltem terheit. - 1973-ban nősültem, s a következő évben született meg László fiam.
Dobállt az élet, mint Balcsi a papírhajót, s így 1975-ben behívtak katonának, a gerincrombolókhoz… Számtalan dobbantás, és büntetés után is, kiváló katona lettem – naná tíz nap eltávozás járt érte! Ha rám néznek, láthatják, hogy a Botond FC. labdarúgója voltam Budaörsön, a Szekula Laci bácsinál, és a fiánál.
Voltam kutas – akasztani való, parkettcsiszoló kómában, takarító az ablakok réme, büntetett szatócs, s bohém zöldséges, taxisofőr, de hivatásos, pöttyös karton s textilkereskedő, textilnyomó, birtokoltam antik bútor, és műtárgykereskedést.
- Telt az idő, s egy huncut napsugár fényében ragyogva 1991-ben megszületett Márkó fiam! – Egy rossz döntés után, elúszott a fényes lokál! – Rettegett a kobzos…
- Házépítésre adtam a fejem, s otthon lett belőlük… Majd három éve, dühömben írtam egy verseskötetet, Vörös Bábel a Kárpátok alatt címmel, maradjon köztünk. Azután, nekifogtam a Disszidensek Buja Szeretőknek, mivel elkészült, sok szeretettel ajánlom figyelmükbe.
Leányfalu. 2008. június. 08.        
Egy félig kisebbségiként is magyar - Rubóczki László

Rubóczki László