Életút
Ratkó gyerekek sorakoztak fehér ágyacskában, a Kútvölgyiben 1953. április havában,
kihúztam a nyerő napot, huszonegyedike volt. – Első gyerekként kopogtattam szüleim szívének ablakán, közvetlen a pártkönyvük alatt – azért is szeretem őket!
Unokaként, nem kellett izgulnom, hogy lemaradok az örökségemről…
Három dolgot hagytak rám, amit nem tudok meghálálni tán soha: a szeretet az első, mely végigkíséri az életem, s itt van velem ma is, s éveim számával növekszik bennem!
A második, hogy örömmel tölt el mások sikere is, hit a munkában, s az emberben, nevezetesen, hogy nem ültették belém az irigység rákfenéjét. A jól végzett munka öröme, hogy adhatok, s hogy van kinek vértelen boldogság. –
A harmadik, a későn ébredő, ám mára szikla szilárddá lett hazaszeretetem, magyarságom.
Apai nagyanyám Szilágy lány, a Szilágyságból. – Anyai nagyapám Akasztó, Csengőd környéki hétszilvafás nemes vagy hétpróbás? Bocs Papa, az én vagyok! –
Anyai nagyanyám bécsi zsidó lány, negyven évig focilabdát vart, s a csikóról ment nyugdíjba, de nem árral a kezében. 95-ödik évét tapossa, s még ki tudja nevetni önmagát! - Rubóczki nagyapám nagyapja Bem tábornokkal érkezett Mária országába harcolni, a magyarok szabadságáért… Kiváló iskolakerülő lesz a gyerekből, mondta nagyapám! Igaza lett, bár a tudásszomj, ugyan csak szabad keretek közt, de vályúhoz szólít nap, mint nap - „és nem nyugszik meg végleg soha tán.”
Így, félig kisebbségiként is töretlen magyarságom, s katolikusként a hitem.
Nem büszkélkedhetem, a névre szóló törzshelyek egyikével sem a templomunkban Leányfalun, ahol élek. Hiszem, imádkozni bárhol lehet, Általa vagyunk, s Ő bennem él…
