Életút

Ratkó gyerekek sorakoztak fehér ágyacskában, a Kútvölgyiben 1953. április havában, Kihúztam a nyerő napot, huszonegyedike volt. - Első gyerekként kopogtattam szüleim szívének ablakán, közvetlen a pártkönyvük alatt - azért is szeretem őket! Unokaként, második voltam mindkét ágon, ám nem kellett izgulnom, hogy lemaradok az örökségemről! Három dolgot hagytak rám, amit nem tudok meghálálni tán soha: a szeretet az első, mely végigkísérti az életemet, s itt van velem ma is, s éveim számával növekszik bennem! A második, hogy örömmel tölt el mások sikere, hite a munkában, s az emberben, nevezetesen, hogy nem ültették belém az irigység rákfenéjét. A jól végzett munka öröme, hogy adhatok, s hogy van kinek, nagy boldogság. - A harmadik, a későn ébredő, ám mára szikla szilárddá lett hazaszeretetem, magyarságom. Apai nagyanyám, Szilágy lány, a Szilágyságból. - Anyai nagyapám Akasztó, Csengőd környéki hétszilvafás nemes vagy hétpróbás? Bocs, az én vagyok! Anyai nagyanyám Bécsből származó zsidó lány, negyven évig focilabdát vart, s a csikó mellől ment nyugdíjba, de nem árral a kezében. 97-ödik évét tapossa, s még ki tudja nevetni önmagát! Félig kissebségiként is, töretlen Magyarságtudatom, s katolikusként, a hitem. Igaz, nem sűrűn járok templomba, imádkozni bárhol lehet. Általa vagyunk, s ő bennem él. Kiváló iskolakerülő lesz a gyerekből, mondta Szladwinszkyből Rubóczkivá avanzsált nagyapám, s nevetve pödörte meg hófehér, kackiás bajszát. Igaza lett, bár a tudásszomj, ugyan csak szabad keretek közt, de vályúhoz szólít nap, mint nap, "s nem nyugszik meg végleg soha tán." Hol kirúgtak, hol leléptem, rakoncátlan vagyok, akár a műkorcsolyázó, aki gyűlöli a kötelezőt, s így a szabadon választottban elért pontok, kevesek a győzeleméhez. Igen, mert azt hazudják, hogy ez egy verseny! - Az élet harc, és győz a képzettebb, tanultabb, tehetségesebb, az életre valóbb. Mindez igaz a hit, a szeretet, és a szolidaritás világában! Ám a mai Magyarország privatizátor pártkatonáira ez a harc nem vonatkozik! Ők viszik a LÉT! A hatvanöt éves rabszolgasors a nép félelemben fogant közönyét hozta el, ami a Nemzet, és az ország vesztét, a nem látok, nem hallok, nem beszélek, az örök rettegésben bűnös értelmiség rémálmait hozza el, nekünk! - 1971-ben disszidáltam, s alig több mint fél év után, honvágytól megfogyva tértem haza. Viseltem terheit. - 1973-ban megnősültem, s a következő évben született meg László fiam. Dobállt az élet, mint Balcsi a papírhajót, s így 1975-ben behívtak katonának, a gerincrombolókhoz… Megszámlálhatatlan dobbantás, és büntetés után is, kiváló katona lettem! Köszönhetem a sportnak, ha rám néznek, láthatják, hogy a Botond FC. labdarúgója voltam Budaörsön, a Szekula Laci bácsinál, és a László fiánál. Voltam kutas - akasztani való, parkettcsiszoló kómában, takarító, az ablakok réme, büntetett szatócs, s bohém zöldséges, taxisofőr, de hivatásos, pöttyös karton - s textilkereskedő is, valamint textilnyomó, s birtokoltam antik bútor és műtárgykereskedést. Telt az idő, s egy huncut napsugár fényében ragyogva, 1991-ben megszületett Márkó fiam! -